Szóval épp magamat sajnáltam, amikor visszakézből megcsapott Ezel illata. Szippantottam egy mélyet a levegőbe, és igen, ő volt az.
Vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy teljesen elmúljon egy szerelem? Ha már túl vagyok azon, hogy megveszek a másik illatáért, nézéséért és érintéséért, vajon mi marad még?
Ezeket a kérdéseket pörgetem magamban és közben arra is rájövök, hogy mennyire fontos egy férfi illata. Mindegy, hogy parfüm, vagy csak a bőre, de ha az egyszer magába csavart, nincs menekvés. És tegnap arra is rájöttem, hogy pont ez hiányzott az iráni Irhanból, és hiányzik a holland Danből is. Azt hiszem, ezért nem éreztem késztetést egyiknél sem arra, hogy gyorsan beléjük üljek.
Emlékszem, amikor az exem-nagyszerelmem-Christian szerelmünk idején hosszabb időre küldetése miatt külföldre utazott, nem csak a búcsúzáskor sírtam pöttyösre az arcomat, hanem még napokkal utána is. Azt hittem, megveszek a hiányától, és mint egy megrémült kislány, úgy szorítottam a kispárnámhoz Christian megmaradt és levedlett pólóját.
Szép a szerelem. Nagyon szép. És akkor, ott az ágyban, amikor sírva szorongattam szerelmem pólóját, azt éreztem, nem bírom ki azt a pár hetet, ami elválaszt tőle. Az illatával takaróztam, azzal keltem, és ha nem lett volna túl ciki, akkor talán még a munkahelyre is magammal vittem volna. De huszonévesen azért már csak ciki úgy ereklyével járni a dolgozóba, mint huszonévvel ezelőtt a kedvenc plüssünkkel járni az oviba.
Így a munka végeztével, a főzés és mosogatás között azért gondot fordítottam arra is, hogy otthon, a négy fal között beleszimatoljak szerelmem illatába.
Vagy egy hétig tároltam Christian levett pólóját a párnám mellett, aztán erőt vettem magamon és rájöttem, hogy csak illene kimosnom. Emlékszem, kemény küzdelmet vívtam saját magammal akkor is, amikor eljött az ágynemű csere ideje. Viaskodott bennem a szerelem és a tisztaság, de végül a tisztaság győzött.
A hetek teltek, és kedvesem illatát már nem is éreztem magam körül tovább. Viszont ezzel egyenes arányban vártam, hogy újra élőben fúrhassam magam Christian illatába. Nyilván ezt akkor neki nem mondtam meg, és nyilván ma már megmondanám. Whatever.
Egy férfi illata bizony nagyon fontos. Nagyon.
Ha stimmel, akkor olyan biztonsággal fúrom magam a kedvesem nyakába, hogy mindig egy kicsit úgy érzem, hazaértem. Hogy biztonságban vagyok, és az sem érdekel, ha épp a világ omlik körülöttem össze, mert engem megvéd az én nagy és erős szerelmem.
Emlékszem, hogy Ezel illata már az első pillanatban becsavart, de akkor még csak szexuálisan mozgatott meg. Aztán az első együtt alvásunk elején, közben és után is azt éreztem, hogy akarom ezt az illatot közel magamhoz. Emlékszem a Kedves kedd című írásomra, amiben pont arról írtam, hogy Ezel illata ott maradt a paplanban és a párnán, én meg miközben a másik oldalamra készültem fordulni, előbb mélyen belefúrtam magam az illatba. Aztán eszméltem, hogy Ezellel kár lámúrozni, így inkább gyorsan felkeltem.
Mégis, Ezel bármikor megölelt, azt éreztem, hogy biztonságban vagyok, és igen. Az sem baj, ha épp a világ omlik össze körülöttem, mert az én nagy és erős szerelmem majd megvéd engem.
A minap ültem a buszon, bámultam a suhanó és hüledező fákat, fülemben szólt az a török szám, szemeim előtt peregtek Ezel mozdulatai szüntelenül, az agyamban lüktetett a keserű valóság, szóval épp magamat sajnáltam, amikor visszakézből megcsapott Ezel illata.
Szippantottam egy mélyet a levegőbe, és igen, ő volt az. És mint egy éhes macska, amikor megérzi az zsákmánya illatát, úgy hegyeződtek az én érzékszerveim is azonnal és pont úgy, mint amikor a macska vadászni indul figyeltem körbe, és kerestem, hol lehet.
Nyilván tudtam, hogy ez nem lehet Ezel, pont most, a hideg Budapesten, pont a 85-ös buszon, de mégis ott, akkor az ülésen rájöttem, hogy bassza meg, bár már nem sírom pöttyösre az arcomat, azért az illatától még mindig kiborulok. És mint valami nagyon szar szappanopera Luceszítája, mégis elképzeltem, hogy de igen, talán mégis Ezel az és visszajött, mert rájött hogy.
Aztán visszatettem magam a realitybe és azt mondtam, jól van kisangyalom, tedd magad takarékra.
Vajon csak én vágyom legbelül ilyen fergeteges vadromantikára, vagy más nő is? Vajon ilyen tényleg megtörténik, vagy ez csak a szappanoperákban kötelező elem?
Nem tudom, hogy csak én vagyok-e így vele, de például amikor váratlanul becsenget hozzám valaki, valahogy akkor is mindig az az első gondolatom, hogy hátha Ezel az. Így volt ez tegnap este is, mikor az éjszakába csengetett valaki, én meg mint tűzről pattant menyecske szaladtam gyorsan az ablakhoz, és közben nagyon csendben azt kívántam magamban, hogy add Uram, ez Ezel legyen, mert rájött, hogy én vagyok élete szerelme és visszatért.
És most ahogy írom ezeket a sorokat, elmosolyodom magamon, mert bár tudom, hogy már mennek nélküle a mindennapok, azért legbelül ott van ő még bennem keményen.
Természetesen mondanom sem kell, hogy nem ő csengetett, és nyilván soha nem is fog már.
De a szerelem szép. Nem csak akkor, amikor remegve imádjuk a másikat, hanem akkor is, amikor az elmúlásban felidézve visszaköszön volt szerelmünk illata, tekintete, vagy érintése.
Csók,
xLady
***Kommentelnél? Gyere a fészbukra, a leveleket is ott posztolom.***
Utolsó kommentek